Főmenü
Termék kategóriák
Kerti bútor galéria
S5 Box
| Feng Shui eredete |
| Szerző: wikipedia | |||||
 A fengsuj elnevezés szó szerinti jelentésben „szél és víz”. A feng shui törvénye: Először gyűjtsd össze a vizet, majd óvd meg a széltől.Habár jelenlegi alkalmazása más taoista hagyományos rendszerre is épül, kialakulása jóval megelőzi a taoizmusét. A jelenlegi kutatások szerint legkorábban a Yangshao és a Hongshan kultúrákban találták bizonyítékát a világegyetem és az ember kapcsolatának tanulmányozására és alkalmazására. A mágneses iránytű feltalásáig a módszerek főként csillagászati megfigyelésekre épültek. 1988-ban a Henan provinciában folytatott ásatások során derül fény arra, hogy a kőkori kínaiak már akkor igyekeztek a sírokat az égtájak illetve a főbb csillagképek (Nagygöncöl, Égszínkék Sárkány, Fehér Tigris) szerint kedvező módon elhelyezni és kialakítani. A hagyományos fengsuj alapelveiben máig őrzi ezen ősi módszer nyomait.
Egy i. e. 3000 körülire datált jáde leleten a hagyományos fengsuj ma is alkalmazott iránytűjén látható elemekre és elemzési formulákra kísértetiesen hasonlító kozmográfiára bukkantak Hanshanban. A korai bronzkori palotáktól kezdve valamennyi kínai főváros fengsuj elvek szerint épült és rendezkedett be. Ezeket az építési szabályokat a Zhou-korban (kb. i.e. 1066-221) írták össze végül a Kaogong ji („Mesteremberek kézikönyve”). Az építők számára egy ács-kézikönyvben, a Lu ban jing („Lu ban klasszikusa”) c. műben foglalták össze az irányelveket. A temetőket és sírhelyeket ugyancsak fengsuj alapján alakították ki. A legkorábbi feljegyzések szerint a sírokra gyakran az élők lakhelyeire használt kifejezéssel (zhái) utaltak, valószínűleg a holtak lakhelyeinek tekintették azokat és alapjában véve nem tettek különbséget. Ez egészen az Öt dinasztia korszakáig (i. sz. 907–960) így volt, de akkortól a fengsuj különvált az élők lakhelyének (Yang Zhai Feng Shui) és a holtak békés nyughelyének (Yin Zhai Feng Shui) tanulmányozására irányuló módszerekre. Prof. Wang Qi-Heng szerint a kedvező sírhely kiválasztásának valódi célja az volt, hogy a leszármazottak megfelelőképp kifejezhessék az őseik iránti hódolatukat és cserébe nem vártak el semmit. Őseikhez illő, tiszteletteljes kegyhelyet igyekeztek kialakítani ezzel, ahogyan a konfúciuszi gyászszertartások előírják. Az égi energiák földi hatásaira, illetve a nyolc égtáj felől érkező hatásokra vonatkozó megfigyeléseket a Tavasz-Ősz korszakig (i. e. 770 – i. e. 476.) visszanyúló Háztérképek az öt család számára (Túzhái wuxíng) nevezetű módszerben rendszerezték egykor, de ez már a Tang-korra elavulttá vált, a fengsuj jelentősen továbbfejlődött s különféle megközelítések születtek. A táj és a terepformák elemzésére és a kedvező helyek kiválasztására vonatkozó alapelveket elsőként a kései Han-korban (i. sz. 190-220) foglalták össze a Temetkezések klasszikusában (Zangjing). Mintegy száz évvel később, korának elismert tudósa, Guo Pu saját megfigyelései alapján kiegészített és letisztázott Temetkezések könyve (Zangshu) címen a Qianlong császár uralkodása idején összeállított legnagyobb kínai szöveggyűjteményben, a Négy Tárház Összes Könyvében (Siku Quánshu). Azóta is ezt tekintik a hagyományos fengsuj legfontosabb alapművének. Ezt az eszmerendszert Wang Wei Kiangxi módszernek, Ding Juipu pedig Xíngshi Pai néven nevez, amit a nyugatiak tévesen „forma iskolaként” emlegetnek. Azért téves az „iskola” elnevezést használni, mert nem a fengsuj különálló ágazatáról vagy intézményéről van szó, hanem a kifejezetten a formákra vonatkozó megfigyelések, tanítások rendszerezett összességéről. Együtt alkalmazták a nyugati világban „iránytű iskolaként” elhíresült, az időszerűséggel foglalkozó és a qi mintázataira vonatkozó tanításokkal, amelyet Wang Wei az Ősök csarnokának nevez, Ding Juipu pedig Liqi Pai kifejezéssel illet. A két „iskola” külön alkalmatlan a helyes elemzés felállítására, csak együtt adnak teljes képet; a megkülönböztetés már csak azért is téves, mert mindkettőnél használhatnak iránytűt.
|
|||||